Rendhagyó történelemóra Gáspár Ferenc íróval, a Johnny Fortunate sorozat szerzőjével

TÉMÁJA:

1./ Nagy Lajos király és kora a regénysorozat első három kötete, A STRUCC TRILÓGIA alapján. A STRUCC VÉRE a nápolyi hadjáratok idejét öleli fel, A STRUCC TERJESZKEDIK Nagy Lajos uralkodásának utolsó négy évét, A STRUCC HALÁLA pedig az 1382 és 1387 közötti éveket.

2./ Zsigmond király és kora a regénysorozat negyedik kötete, A SÁRKÁNY PALLOSA alapján: Zsigmond uralkodásának kezdeti évei és a Sárkányos Lovagrend megalapításának előzményei.

CÉLJA:

A rendhagyó óra célja az, hogy a fontos európai kapcsolatokkal rendelkező Nagy Lajos királyt és Zsigmond királyt közelebbről is megismertesse a gyerekekkel, másrészt, hogy erre a különleges írói technikával készült kalandregény sorozatra felhívja a figyelmet. A sorozat értékét jelzi, hogy valamennyi kötetének megjelenéséhez támogatást nyújtott a NKÖM.

JELLEGE:

Az óra tulajdonképpen egy játékos vetélkedővel összekötött író-olvasó találkozó. Gáspár Ferenc nyitott személyisége és jó humora biztosítja, hogy kötetlen és kedélyes beszélgetés alakul ki a „struccos” és a „sárkányos” könyvekről és hőseikrol, az írásról, történelemről, és irodalomról. A beszélgetés egy pontján elkezdődik a játék, a részben tréfás – részben komoly történelmi totó és egyéb rejtvények.

VONZEREJE:

 Minden diák kap valami jutalmat: könyveket, korabeli Lajos-dénár rézből készült másolatát, noteszeket, nyalókát, stb. Nyeremény nélkül senki sem távozhat!

DÍJAZÁSA: Gáspár Ferenc honoráriuma (19 000 Ft + útiköltség). Időpont egyeztetés közvetlenül az íróval: Gáspár Ferenc (30) 2034 531; szamoca57@gmail.com 

3./ Csaták és fegyverek Rendhagyó történelemóra Ősz Gáborral, a Képtelen történelem Képekkel sorozat szerzőjével

TÉMÁJA:

Harcmodor, fegyverek, csaták szimulálása a középkori Magyarország idejéből Ősz Gábor: „Képtelen Történelem Képekkel” című sorozatának első, második és harmadik kötete alapján.

CÉLJA:

A rendhagyó óra célja az, hogy a gyerekeknek alkalmuk legyen a fegyvereket megismerni, megfogni, az ólomkatonákkal seregeket és csatákat szimulálni. Mindezzel egyrészt a magyar történelem iránti érdeklődésüket erősíteni lehet, másrészt, erre a nem mindennapi könyvsorozatra a figyelmüket felhívni, melyben humor, karikatúrák, szóviccek, diákok aranyköpései és rejtvények segítik a tanulást.

JELLEGE:

Az óra tulajdonképpen egy különleges író-olvasó találkozó. Egyéni és csoportos foglalkozás keretében humoros és kötetlen formában zajlik a játék, vetélkedő és a beszélgetés.

VONZEREJE: A különleges szemléltetőeszközök (fegyverek, ólomkatonák, stb) és a nyeremények. Minden diák kap valami jutalmat: könyveket, apró tárgyakat, noteszeket, stb. Nyeremény nélkül senki sem távozhat!

DÍJAZÁSA: Ősz Gábor honoráriuma (19 000 Ft alkalmanként +útiköltség)Időpont egyeztetés közvetlenül a szerzővel: Ősz Gábor (20) 396 7603; gaboni@freemail.hu

TÖRTÉNELMI JÁTSZÓHÁZ

PROGRAM (kb. 3 óra):

 -Tréfás történelmi totó " Tud-e a strucc repülni?" és Miért fojtogatja magát a sárkány? jeligére Kérdez és mesél Gáspár Ferenc, A STRUCC VÉRE, A STRUCC TERJESZKEDIK ÉS A STRUCC HALÁLA , ill. A SÁRKÁNY PALLOSA című időutazásos történelmi kalandregények szerzője

-Ólomkatonafestés megtanít rá: Ősz Gábor a Képtelen Történelem Képekkel című tréfás törikönyv sorozat szerzője (Árpádok Álmai, Vigyázat! Vegyesháziak, Törökök Torkában, stb)

-Elbírod-e? Középkori fegyverek közelről fegyverhordozó: Ősz Gábor

-Hol az országalma? Királlyá koronázás gyakorlása a magyar szertartások szerint Szertartásmesterek: Ősz Gábor és Gáspár Ferenc

-Számítógépes kvízjáték Segít és súg is: Gáspár Ferenc

-Középkori ékszer- és ruharajzolás rajzmester: esetleges

A Történelmi Játszóház program igény szerint alakítható! Költsége: honoráriumok+eszközök+útiköltség kb. 35-50 000 Ft COLDWELL KÖNYVEK Bt. 1028 Budapest, Gazda u. 41. Tel. : 36-1 376 5667, Fax: 36-1 274 6295, email: szamoca57@gmail.com Az iskolai könyvtárak és a tanárok a COLDWELL KÖNYVEKET 30% kedvezménnyel vásárolhatják.